Vásárlói vélemények

D.Éva Budapestről írta: Kíváncsiságból leptem meg magam egy cirbolyfenyő párnával és nem csalódtam! Csodás az illata, enyhén érezni az egész szobában, de legfőképp az ágy körül. Már az illatával megnyugtat, és kipihentebben ébredek. Nagyon szép a huzata, ajándékba is szívesen adnám..

Még több

Blog / Lassan itt a medvehagyma szezonja!

Amellett, hogy serkenti az emésztést és segít az érelmeszesedés megelőzésében, magas vas- és káliumtartalma miatt is érdemes fogyasztani.

Maria Treben így ír erről a növényünkről:
 
A tavasz első hírnökei közé tartozik a medvehagyma. Erőteljes fokhagymaillatát már messziről megérzi az ember, mielőtt meglátná. Tulajdonságai lényegében megegyeznek a fokhagymáéval, ám gyógyereje jóval nagyobb. Kedvezően hat a gyomorra és a bélrendszerre, fogyasztása enyhíti a gyomor okozta szívzavarokat és álmatlanságot, valamint az artériák elmeszesedéséből, vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, mint például szédülés, fejfájás.
Mivel a levelek hatása szárított állapotban gyengül, a tavaszi kúrához frissen használjuk. Feldarabolva vajaskenyérre szórhatjuk, egészen apróra vágva (nyersen) megfűszerezhetünk vele levest, burgonyát, tésztát és más ételeket is, amelyeknek az ízét egyébként petrezselyemmel javítanánk.
A medvehagyma leveleiből salátát (és főzeléket is) készíthetünk. Mivel nagyobb mennyiségben fogyasztva csípős ízt ad, amikor főzeléket csinálunk belőle, keverjünk hozzá csalánleveleket. A zsenge leveleket áprilisban és májusban kell szedni, tehát még a virágzás előtt, a hagymáját nyár utóján és ősszel.
Még a svájci természetgyógyász és gyógyfüves lelkész, Künzle is különösen dicsérte ezt a növényt;
„Az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt, kórosanyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és görvélykórosoknak úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat. Nincs a Földön még egy olyan növény, amelyik ennyire hatásosan tisztítaná a gyomrot, a bélrendszert és a vért, mint ez. A fiatal emberek kivirulnak tőle mint a rózsa, és kinyílnának mint a fenyőtoboz a napfénytől."

 

A teljes leírás a medvehagymáról itt olvasható:
 
 

 

Vissza az előző oldalra